Október 29.

Október 29-én Járási Nemzeti Bizottság néven megalakult a járási tanács elnöke, Vakles György kezdeményezésére a tanács dolgozói által választott járási munkástanács.
A 120 dolgozó részvételével lezajló gyűlésen kisebbfajta botrány kerekedett, a felszólalók előbb két dolgozó kizárását kérték erőszakos magatartásuk miatt, majd Vakles lepte meg a kollégákat.
Elmondta, hogy a dolgozók között megbízhatatlanok, ÁVH-s besúgók is vannak és hármat meg is nevezett. Egyikük elhagyta a gyűlést, egy tiltakozott, egy pedig két pofont adott vádlójának. A dolgozók megszavazták kizárásukat. Később a tanácsházán lévő ÁVH-s iratok átnézése alapján az egyik dolgozóról valóban kiderült, hogy besúgó volt. (Vaklest egyébként nem választották be a 15 fős, Prágay Zoltán vb. titkár elnökségével működő Járási Nemzeti Bizottságba, sőt november 2-án szabadságra küldték, mert felmerült vele szemben, hogy a forradalom elleni röpcédulákat osztogatott Bodroghalomban és nem szolgáltatta be a fegyverét sem.)

Ezen a napon tér vissza Kassáról Szűcs István járási párttitkár.

Ugyaneznap 18 rendőr- illetve ávós tiszt kereste fel a járási rendőrkapitányságot, akiket Kummer korábban azzal küldött haza, hogy a lakásukban kell maradniuk. Tőlük is begyűjtötték a fegyvereiket és átadták a nemzetőrségnek.