A MÁRTÍR

Sátoraljaújhely, 1933.08.18. – Miskolc, 1957.04.12.

Józsa György az 1956-os forradalom és szabadságharc sátoraljaújhelyi vértanúja. A forradalom kitörésekor 23 éves volt. Fiatal kora, lelkesedése és családi háttere erősítette meg a változások, a forradalom iránti önfeláldozó elkötelezettségét.

Édesapja a II. világháború után nem tért vissza a hadifogságból; édesanyja dohánygyári munkásnőként dolgozott, nehéz munka mellett nevelte fel három gyermekét. A dohánygyárban a szociáldemokrata párt tevékeny tagja volt, 1947-48 telén Kéthly Annával is találkozott.
Később emiatt – és mert ő Amerikában élő barátnőjével, Gyuri fia pedig egy londoni kislánnyal levelezett, valamint egy helyi báró fiával barátkozott – megfigyelték az egész családot.
Gyurit a forradalom előtt, egy május elsejei ünnepségből ki is „emelték”, aztán a rendőrségen találta magát – emlékezett vissza húga.
Édesanyját fia kivégzése után elbocsátották a munkahelyéről, sehol sem alkalmazták. Kegyelemkenyéren, szomszédok és barátok adományaiból, az Amerikába került barátnőjének csomagjaiból, egyetemista leánya támogatásából tartotta fenn magát.  1956 után két éven át, a forradalom évfordulója előtt, megfélemlítés céljából bevitték a rendőrségi fogdába. Ezután inkább minden évben Budapestre utazott, hogy ne vegzálják.

Józsa  György a polgári iskola elvégzése után 1953-ban érettségizett a sátoraljaújhelyi kereskedelmi középiskolában (közgazdasági technikumban). Ezután egy hónapos tanfolyam elvégzése után tervelőadóként, könyvelőként dolgozott különböző munkahelyeken. 1953-ban a sátoraljaújhelyi 3-as számú Élelmiszeripari Vállalatnál volt irodai alkalmazott.
Egyik szemének gyenge látása miatt nem hívták be katonának. (Egyik fennmaradt képén katonai egyenruhában látható. Húga szerint ez a kép akkor készülhetett, amikor egy dunántúli rabtáborban 4-5 hónapig adminisztrátorként dolgozott. Más családi vélemény szerint egyik katona barátja egyenruháját kölcsönkérte és ő is lefényképezkedett abban.)

1956.október 29-én szabályos behívót kapott a sátoraljaújhelyi nemzetőrségtől, több alkalommal volt szolgálatban. Őrségbe járt, iratokat, részt vett házkutatásokban, kommunisták lefegyverzésében, titkosított anyagok, fegyverek és élelmiszerek összegyűjtésében és elszállításában. Egyfajta alparancsnoki szerepet is betöltött.

Miután a nemzetőrök Kummer Károly parancsnok vezetésével, felfegyverkezve Sátoraljaújhelyből november 4-én kivonultak Kőkapura másnap, november 5-én visszatértek a városba ahol a helyi MSZMP vezetői értekezletet tartottak a városi munkástanács épületében. A nemzetőrök – köztük Józsa György – rajtuk ütöttek és a járási párttitkárt, a járási kiegészítő parancsnokság parancsnokát és egy tisztjét túszul ejtették, Kőkapura szállították. Őket azonban pár nap múlva, a Munkástanács elnökének közbenjárására hazaengedték „házi őrizetbe”.
A november 9-én megérkező orosz csapatok túlereje miatt Kummer Károly parancsnok értelmetlennek látta a további ellenállást, megegyezett a szovjet parancsnokkal és a csoport zöme november 11-én letette a fegyvert, hazatérhettek.
Józsa György vezetésével azonban egy pár fős fegyveres csoport, – köztük az újhelyiekhez csatlakozó pataki nemzetőrök – Rostalló irányába tovább vonult Istvánkútra. Magukkal vitték a fegyvereket és a városból elhozott ÁVH-s iratokat, melyeket egy épületben rejtettek el, amit az oroszok később megtaláltak, a többség által otthagyott fegyverekkel együtt.  Pár nap múlva Józsa Györgyék is hazatértek a hegyekből.

A korabeli dokumentumok alapján Ő a géppisztolyát tárakkal, töltényekkel azonban hazavitte, majd később, a vele egy perben elítélt vádlott társának, a vámosújfalui Csaba Bélának adta át, aki azt elrejtette.
A forradalom leverése után a náluk is lezajló házkutatás során leveleket, fényképeket foglaltak le, és találtak egy elrejtett fegyvert is.
Ma már nehezen rekonstruálható, hogy pontosan miképpen történt a fegyverek „rejtegetése”, ami a statáriális törvény miatt, – akinél 1956.december 11. után fegyvert találtak azt rögtönítélő bíróság elé állították és halálra is ítélték – valóban életveszélyes dolog volt. (Sátoraljaújhelyben már november 20-tól büntetést helyeztek kilátásba ezért.)
A húga visszaemlékezése szerint a rendőrök úgy kutatták át a lakást és az udvart, hogy a család tagjainak egy szobában kellett várni. Egy pisztolyt vagy puskát találtak a disznóólban.
Ezután a rendőrök lassan már egy hete a lakásukban „éltek”.
„- Várták Gyurit haza, hogy elfoghassák.”

Józsa György ugyanis leutazott Szegedre az ott gyógyszerésznek tanuló másik húgához, hogy valahogy átjuthasson Jugoszláviába. (Bár ő úgy érezte, hogy semmit nem tett, amiért baj érhetné, de miután jelezték neki, hogy nagy baja lesz, ha itthon marad, mégiscsak a távozás mellett döntött.) Segíteni azonban nem tudtak neki – egyrészt megfelelő kapcsolatok híján, másrészt, mert addigra a határvédelmet megerősítették, a határt lezárták.
Így vonattal haza indult és Miskolcon tartóztatták le 1957.február 7-én.
A miskolci Megyei Börtönbe vitték. Szervezkedéssel, fegyver-és lőszerrejtegetéssel vádolták meg. A Debreceni Katonai Bíróság Barta Kálmán hadbíró őrnagy vezette tanácsa az 1957.március 19-én megtartott statáriális tárgyaláson fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélte. (Csaba Bélát február 21-én tartóztatták le, őt 10 évi börtönbüntetésre ítélték.)
1957.április 11-én a városi Erzsébet kórházban vakbélműtéten esett át, de másnap kora reggel visszaszállították börtönébe, – s miután kegyelmi kérvényét elutasították – reggel 7 órakor kivégezték.
A család elmondása szerint egy jóindulatú orvos, – hogy időt nyerjenek – kivette a teljesen egészséges vakbelét. Édesanyja jóakarók révén telefont kapott, hogy hol van kórházban a fia. Egy órán belül Miskolcon is volt, de mivel őrök vették körül fiát, csak takarítónőnek öltözve láthatta még egyszer.
Jeltelen sírba temették, egy szintén kivégzett miskolci fiú mellé. A család az ő szüleitől tudta meg, hogy hol nyugszik, így rendszeresen látogathatták.
Édesanyjának 1962-ben sikerült fia holttestét a jelöletlen sírból az újhelyi köztemetőbe áthozatni, itt helyezve örök nyugalomra.
„- Szinte hazalopattuk. Úgy volt, hogy 5-6-an leszünk a temetésen, de nagyon sokan jöttek el.” – emlékezett vissza húga.
Ma már édesanyja mellett nyugszik. Emlékét egykori kereskedelmi iskolájában emléktábla őrzi.

2006-ban Sólyom László köztársasági elnöktől posztumusz megkapta az 1956-os Emlékérmet, valamint a Vitézi Rend vitézi címét.

Ducsai Attila